Válasszon nyelvet

 g szabo zsuzsanna latatlanul04

LÁTATLANUL

2023.

Vászon, festék

 

Ebben a munkámban a harmadik gyermekünkkel való várandósságomnak állítottam emléket.

Nagyon szép volt megfigyelni, ahogy a két kislányom a hasamon keresztül a folyamatos ölelésekkel, simogatásokkal már méhen belül megalapozták a kapcsolatot a kistestvérükkel.

A fehér ruhákon kék festékkel készítettek maradandó lenyomatokat azokról a mindennapi érintéseikről, öleléseikről, ahogyan ők közelítettek a kicsihez.

Ilyen őszinte, közvetlen és természetes érintést csak a kisgyermekek képesek adni.

Hogy ebből mit tapasztalt a baba? Ki tudja. Az elmosódott foltok, kiolvashatatlan kézlenyomatok az ő belső élményeit vetítik ki. Egymásba kapcsolódtak, összemosódtak,

kusza, szétszálazhatatlan élményekké váltak mind a testvérek között, mind pedig én és a gyermekeim között.

Nem véletlenül kék színnel készültek a nyomatok, hiszen ez a szín már a korakeresztény idők óta az anyasághoz kapcsolódik. Akkoriban a kék festék előállítása olyan magas költségekkel járt, hogy csak a legszentebb anya, Szűz Mária ruhájának megfestésére használhatták.

A művészettörténetben tehát évszázadok óta a kék szín az anyaság szimbolikájához kapcsolódik.

 

Fotó: Szombathy András